A szerző az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára
Egyvalaki biztosan figyelt Helmut Kohl 2011-ben Angela Merkel uniós politikáját kritikával illető szavaira. Hiába a gazdasági dominancia, a francia befolyás gyengülése vagy az unióban betöltött központi szerep Németország irányába történő eltolódása a 2004-es bővítés hatására, ha Merkel uniós politikáját csupán a tűzoltásszerű reaktivitás jellemzi, azaz hiányol minden „víziót" és „ötletet".
Ezt az űrt hivatott betölteni Emmanuel Macron 2017. szeptember 26-án a Sorbonne-on elmondott maratoni beszéde.
*
Szögezzük le már az elején: a beszéd nem nélkülözi a vízionárius beszédekre jellemző konkrét javaslatokat. Egyes francia érdekek háttérbe szorítása az EU előrehaladásának érdekében egyfajta legitimitást kölcsönöz a beszédnek, de legalábbis mindenféleképpen figyelemre méltó.
Habár sosem nyerhetünk bizonyosságot egy beszéd megírásának körülményeiről vagy annak időzítéséről, azonban az nem kérdés, hogy ennek a nagy ívű beszédnek az elkészülése több hónapos munka eredménye, és nem véletlenül esett a németországi választásokat követő első napokra, illetve ahhoz sem férhet kétség, hogy szervesen illeszkedik a Jean-Claude Juncker 2017 márciusában ismertetett forgatókönyveiben megfogalmazottakhoz.
Egy másik dologban is biztosak lehetünk:
a francia érdekek és sajátosságok is nagy mértékben jellemzik az európai szuverenitás, egység és demokrácia gondolati triumvirátusa köré felépített beszédet.
Magyar szempontból bántóan kevés hivatkozás történik a közép-kelet európai tagállamokra, még az olyan, az európai fősodor által is elfogadott politikusok, mint Václav Havel, Lech Walesa vagy Antall József, illetve közép-európai írók, gondolkodók, mint Stefan Zweig vagy Franz Kafka sem kerülnek említésre. Csak a régi tagállamok nagyjai inspirálják a beszéd előadóját, olyanok, mint Jean Monnet, Robert Schuman, Jacques Delors, Mario Monti vagy Sorbon, Erasmus, Musil, Proust, Steiner, Suares, illetve Mounier. Se Havel, se Kafka. A beszédben megjelenik Gdansk és egy hivatkozás a kelet és nyugat között történő „újraegyesítés"-re. Ennyi. Azaz a német osztrák határnál mintha már véget is érne Európa…